5/19/2012

Majdnem detroiti történelem

A michigani város Comerica Parkjában már a meccs előtt lehetett sejteni, hogy nem mindennapi összecsapásnak lehetnek szemtanúi a nézők. Ugyanis, a Megatron névre is hallgató Calvin Johnson, a szintén detrioit Lions WR-je a meccs előtti beharangozó show során majdnem HR-t ütött.

Azonban ez a nap mégsem az ütőjátékosokról szólt, hanem inkább a Tigers pitcheréről, Justin Verlanderről. Ugyanis a hazaiak 29 esztendős dobója gyakorlatilag egyedül verte meg a Pittsburgh Pirates alakulatát. Méghozzá 6-0-ra. A hatosnál maradva: ez volt a 6. shutoutja játékos-pályafutása során.

A no-hitteres játékhoz már csak az utolsó inninget kellett volna sikeresen abszolválni, hogy a liga történelmében a 22. olyan játékos legyen, aki Perfect Game-et ér el. Érdekes, hogy ebben a szezonban Philip Humber a White Soxból s az Angels pitchere, Jered Weaver is már elérte ezt az eredményt. Azaz az ellenfél egyetlen dobását sem tudta pontra váltani. 

Tehát az utolsó játékrészben jött Josh Harrison, s érvényes ütési kísérlete azt eredményezte, hogy Verlander csak megközelíteni tudta a történelmi tettet. 

           
(fotó: bleacherreport.com)